Hírek

Hódmezővásárhely, 2011. április 8-10.

A versenyre előre megúszott szintidővel lehetett nevezni, amit bármely országosan regisztrált versenyen meg lehetett úszni. Nagy Noémi a hétvégi, Békéscsabán megrendezésre kerülő "Nyuszi" úszóverseny miatt, csak az első napi versenyszámokban tudott indulni. Ez azonban nem szegte kedvét, 50 gyorson először 0:30,49-el a második, 100 mellen 1:24,68-al a negyedik helyen csapott a célba! Gratulálunk!

Megvan az első diákolimpiai arany és ezüst. Nagy Márti és Tinka Norbi megszerezték a szarvasi úszók első diákolimpiai érmeit.

Nagy Márti a 100 méteres leány gyorsúszás döntőjét 1:09,55-es idővel megnyerte. Ezzel az eredményével a dobogó legtetejére állhatott fel Zalán Csaba tanítványa a Diákolimpia országos döntőjében. 100 háton is csak 14 századdal maradt le a dobogóról 1:21,24-et úszva.

      Várfürdő 2011. március 19

      Nagy Attila képes beszámolója

      Medvegy Vera fotói

Március 19-én rendezték meg  a Várfürdő-kupát Gyulán.
 
A szervezők célja a hetvenes évektől 2002-ig hagyományosan évente megrendezett Várfürdő-kupa újjáélesztése volt. Mindezzel versenyzési lehetőséget teremtettek a fiataloknak, hogy a korosztályos seregszemlékre és bajnokságokra szintet teljesítsenek. A viadalon 15 egyesület 233 versenyzője állt rajtkőre. A csapatversenyt és egyben a vándordíjat a Kőbánya SC nyerte, a Szuse csapata az előkelő 5. helyen végzett, köszönhető a kiváló eredményeknek.
 
200 gyors

Nagyvárad, 2011. március 5-6. 

Története során először, március 5-6-án Nagyváradon a SCHIER HERMAN Emlékversenyen

Szombaton és vasárnap (2011.03.12-13) XIV. alkalommal került megrendezésre Békéscsabán az a nemzetközi senior úszóverseny, amely Gáspár Ervin emlékét őrzi. A versenyen 29 klub, közöttük szerb és román klubok is részt vettek.

A két nap alatt 193 versenyző állt rajtkőre a jól szervezett, gyorsan
pörgő versenyen.  Egyesületünket Nagy Ida, Demeter Péter és Darida András képviselte.

Eredményeink

100 m női hát

4. Nagy Ida 1954 SZUSE 2:36,95

50 m férfi mell

2. Dr.Darida András 1954 SZUSE 0:43,11

50 m női mell

10. Nagy Ida 1954 SZUSE 1:13,87

Egyesületünket Klenk Józsefné képviselte az idei szentesi versenyen 2011. MÁRCIUS 5-én

Éva minden számban dobogóra állt és ezüstnél rosszabbat nem hozott az egyesületnek.

Eredményei:

50 m női mellúszás

2. Klenk Józsefné V. kcs 1:19,10

50 m női hátúszás

2. Klenk Józsefné V. kcs 1:24,39

50 m női pillangóúszás

1. Klenk Józsefné 1942 Szarvas 1:24,71