Hírek

Békéscsaba 2012. március 10-11

Március 10–11-én, immár 15. alkalommal rendezte meg a Békéscsabai Senior
Úszó Egyesület országos és nemzetközi szenior úszóversenyét. A két nap alatt 31

Hódmezővásárhelyen, 2012. február 18-19.

A mögöttünk álló hétvégén rendezték meg Hódmezővásárhelyen a Tavaszváró Nyílt Nemzetközi úszóversenyt, mely idén is 2 napos viadal volt.

A korábbi évekhez képest kevesebb nevezés nem csak a mostoha időjárásnak, de az influenza terjedésének is köszönhető.

20 hazai és 2 romániai egyesület részvételével bonyolították le az idei év első nagyobb úszóversenyét.A 300 fő több mint 900 alkalommal vett rajtot, 9 korosztályban.

A SZUSE-t egyedül Berecz Levente tudta képviselni, a többiek idei felkészültségéről későbbiekben kapunk híreket.

Békéscsaba, Árpád Fürdő 2012. február16.

Nagy Attila képi beszámolója ITT

Február 16-án került megrendezésre a Békés megyei Diákolimpiai selejtező, ahol a SZUSE versenyzői iskolájukat (Benka Gyula Ev- Ált. Isk.) képviselve próbálták kivívni az Országos Diákolimpiai Döntőbe való szereplés jogát. Az eredmények magukért beszélnek, a négy egyéni továbbjutó mellett az "A" kategóriás 4x50 méteres lány gyorsváltó is a  Hódmezővásárhelyi döntőbe úszta magát.

Az első helyezettek képviselik megyénket az országos döntőben.

Szarvas legjobb sportolói 2011-ben

Szarvas legjobb női sportolója 2011-ben: Nagy Noémi 1. helyezett

 

Szarvas legjobb férfi sportolója 2011-ben: Tinka Norbert 2. helyezett

         2012. február 11

18,602,245 méterre sikeredett

Az emlékúszás honlapja

Február 11-én  volt a Rafael Vidal emlékúszás napja.

Rafael Vidal venezuelai úszó és sportkommentátor volt. 1984-ben Los Angelesben olimpiai bronzérmet szerzett a 200 m-es pillangóúszásban (ideje 1:57,51). Ő volt Venezuela első olimpiai dobogósa úszásban. 41 éves korában, 2005. február 12-én autóbalesetben Caracasban hunyt el. Sportbarátai évente egy világméretű úszónap megrendezésével emlékeznek rá, melyhez idén második alkalommal csatlakoztunk.

     Elkészült a Masters Úszónaptár 2012-re.

1. 2012.01.14 -2012.01.15 Gyula V. Várfürdő Masters