Eredmények: Közel 250 versenyző Bakulya Mihály beszámolója
"Idén új helyszínen debütált Szarvason a hagyományos Szent István-napi távúszóverseny, melynek társrendezvényét idén negyedszer jelentette a Trianoni Emléktusa.
Az eddig bevált Városi Szabadstrand környéke építési területnek van nyilvánítva, kordonokkal zárták el, emiatt a mostani rendezvény bázisául az Ifjúsági Tábor lett kijelölve. A 75 úszónak nem jelentett különösebb gondot a váltás, a 113 futó is könnyedén alkalmazkodott a ligeti 1150 méteres rekortán pályához, a fák árnyákéban ráadásul elviselhetőbb volt az idő a körös teljesítéséhe. A félszáz duatlonos számára már picivel „vontatottabbnak” bizonyult a sportágak közötti váltás, ennek ellenére ezt senki nem tette szóvá, igyekezett alkalmazkodni a helyzethez.
– Az úszás és a duatlon tekintetében növekedést mutatott a létszám az elmúlt évi rendezvényhez mérten, ugyanakkor a helyiek részvétele meglehetősen visszaesett, ami több okra vezethető vissza – mondta el érdeklődésünkre Darida András, a házigazda helyi úszóklub elnöke, aki egyéb adatokat is birtokunkba juttatott.
Ezekből derült ki például, hogy a rendezvényre 59 településről érkeztek résztvevők, ami turisztikai szempontból sem lehet mellékes a település számára. A legidősebb férfi résztvevő, a 85 esztendős budapesti Ritter Ferenc 5 kört, 5750 métert tett meg a futópályán. A női doajen, a 79 éves cserkeszőlői Varga Erzsébet pedig úszásban jeleskedett.
– Kitűnő hangulat jellemezte az egész napot, elégedettek vagyunk, a létszámot illetően sem lehet panaszunk, regionális szinten a szabadidősportok között jelentős rendezvénnyé nőtte ki magát az esemény, ami mindenképpen alátámasztja a létjogosultságát – tette hozzá Darida András, burkoltan utalva a jövőre is.
Az idei Trianoni Emléktusa, győztesei
Úszás
1000 m. Lányok, nők. 10–14 évesek (6): Varga Vanda. 15–18 (1): Kiss Fanni. 31–40 (2): Szijártó-Zuberecz Éva. 41–50 (3): Radics Kata. 51–60 (2): dr. Hanyecz Katalin. +60 (4): Palásti Anna. Fiúk, férfiak. 10–14 (6): Harsányi Botond. 15–18 (2): Orovecz Krisztián. 31-40 (1): Nagy Ádám. 41–50 (5): Orbán Tamás. 51-60 (1): Karaba György. +60 (3): Hunyadi Ferenc.
2000 m. Lányok, nők. 10–18 évesek (3): Cseke Kincső Leile. 19–30 (2): Nagy Orsolya. 31–40 (2): Csáki Józsa Bernadett. 41–50 (3): Wéber Vanda. 51–60 (4): Szabó Enikő Magdolna. +60 (2): Maitz Kriszta. Fiúk, férfiak. 10–14 (1): Orovecz Patrik. 15–18 (2): Yao Chenhao. 19–30 (3): Szabó János. 31–40 (4): Horváth Roland. 41–50 (6): Román Attila. 51–60 (4): Ádám Tibor. +60 (3): Sáthy István.
Futás
2300 m. Lányok, nők. 7–9 évesek (3): Szabó Rita. 10–14 (5): Csilik Natasa. 19–30 (3): Hanyecz Barbara Lilla. 31–40 (3): Varga Adrienn. 41–50 (5): dr. Sulyok Anita. 51–60 (1): Nagy Erzsébet. +60 (1): Révész Imréné. Fiúk, férfiak. 7–9 (2): Ambrus Zsombor. 10–14 (5): Szabó Áron. 15–18 (1): Sárosi Márk. 41–50 (5): Prisztai Viktor. 51–60 (1): Dudás Endre.
5750 m. Lányok, nők. 10–18 évesek (2): Bordács Bodza. 19–30 (2): dr. Terhes Dominika. 31–40 (7): Váradi-Bíró Anita. 41–50 (7): Táborosi Hajnalka. 51–60 (6): Pócsik Sándorné. +60 (2): Valastyán Jánosné. Fiúk, férfiak. 10–14 (2): Kálmán Gergő. 19–30 (2): Sallai András. 41–50 (7): Csilik Attila. 51–60 (1): Valastyán János. +60 (2): Szeli Lajos.
8050 m. Lányok, nők. 19–30 (3): Hegyi-Megyeri Mária. 31–40 (5): Snajder Eszter. 41–50 (8): Sarló Emese. 51–60 (1): Bíróné Révész Erzsébet. +60 (1): Kutasiné Szabó Piroska. Fiúk, férfiak. 10–14 (2): Faludi László. 19–30 (2): Molnár Ábel. 31–40 (5): dr. Bartolák Csaba. 41–50 (6): Czeglédi Sándor. 51–60 (4): Józsa Tibor. +60 (1): Kéki Sándor.
Kéttusa
1000 m úszás, 5750 m futás. Lányok, nők. 10–18 évesek (1): Sztán Boglárka. 19–30 (2): Béky Csenge. 31–40 (5): dr. Ottlakán Orsolya. 41–50 (6): dr. Ábrahám Krisztina. 51–60 (3): Kelő Sára. +60 (2): Kárpáti Szilvia. Fiúk, férfiak. 10–14 (4): Jónás Zétény. 15–18 évesek (2): Cseke Bulcsú Levente. 19–30 (2): Nyerges Áron. 31–40 (6): Ritók Lajos. 41–50 (13): Csányi Róbert. 51–60 (4): Medvegy István.
Bakulya Mihály"