Eredmények Ötpróba Párizsba - III. Trianoni Emléktusa

Megússzuk és leússzuk, vagy lefújjuk és lefussuk? Bakulya Mihály / BMSextra.hu cikke

Noha a délelőtti viharos szél ráijesztett a szervezőkre és a résztvevőkre, végül idén is sikeresen bonyolították le Szarvason a Trianoni Emléktusát. Az esemény keretében 103 női és 128 férfi induló teljesített eredményesen valamilyen távot. A létszám valamelyest elmaradt az előző két évtől, ami betudható annak, hogy sok vidéki sportembert tartott távol a hirtelen ősziesre fordult időjárás.

A résztvevők úszásban 1000 és 2000 méter, futásban 3, 6 és 9 kilométeres táv közül választhatták ki a maguknak legmegfelelőbbet, aki pedig a kettőt kombinálta, arra a rövidebb úszás, illetve a középső futóetap várt.

– A meteorológusokkal folyamatos konzultációt folytatva tudtuk megrendezni a versenyt, bár a kétezres úszók közül többeket is ki kellett „vennünk” a hirtelen viharosra fordult időjárás miatt. Végül is kalandos versenyt zártunk, de jó sikerült és mindenki elégedett lehetett – összegzett Darida András ötletgazda, a helyi úszó klub elnöke, aki a stábjával az eredményhirdetést már sátor alatt tartotta a szakadó eső miatt.

Nem egy szokványos procedúrát jelentett az érmek átadása sem, hiszen összesen 74 kategória (ez a korosztályok kitolása miatt hattal több a tavalyinál) helyezettjeit szólították dobogóra.

Az úszóknál a férfi 60-69 éves korosztály 2000 méteres számának győztese hagyományosan átvehette a Demeter Péter-emlékserleget is. Ez idén a kiskunfélegyházi 25-szörös magyar bajnok Sebők Jánosnak dukált, aki nem először részesült ebben az elismerésben.

Az esemény egyetlen megyei rendezvényként az Ötpróba Párizsba szabadidős akciósorozatba is beleszámított. Ezzel élve 76 sportember teljesítette valamelyik pontszerző távot a 2000 méteres úszás, vagy a 6, illetve 9 kilométeres futás közül.

Az idei Trianoni Emléktusa, győztesei

Úszás. 1000 m (22, 28). Lányok, nők. 10–19 évesek (5): Kapinya Lilla. 30–39 (4): Vereczkei Csilla. 40–49 (5): Balog Diána. 50–59 (5): dr. Szilvássy Orsolya. 60–69 (3): Palásti Anna. Fiúk, férfiak. 10–19 (9): Mile Dániel. 20–29 (1): Balog Gergő. 30-39 (3): Dombvári Bence. 40–49 (4): Farkas Tibor. 50-59 (2): Karaba György. 60-69 (5): Sebők János. +70 (4): Herbály Kálmán.

2000 m (7, 18). Lányok, nők. 10–19 évesek (2): Rácz Anna Lilla. 20–29 (2): Dura Tímea. 30–39 (1): Fábri Mátyásné. 40–49 (1): Garabás Gizella. 50-59 (1): Fodor-Fejes Adrian Adél. Fiúk, férfiak. 10–19 (5): Szabó János. 40–49 (6): Terdik Áron. 50–59 (1): Jámbor László. 60–69 (2): Sághy István. +70 (4): Melkuhn Dezső.

Futás. 3000 m. Lányok, nők (20, 18). 7–9 évesek (1): Szabó Rita. 10–19 (7): Patay Panna. 20–29 (1): Molnár Kitti. 30–39 (5): Varga Adrienn. 40–49 (2): Fülöp Brigitta. 50–59 (1): Csala Györgyné. 60-69 (1): Kusztos Gézáné. +70 (2): Dobóvári Ilona. Fiúk, férfiak. 7–9 (3): Bracsok Attila. 10–19 (9): Vérten Kristóf. 20–29 (1): Szeljak Bence. 30–39 (1): Kovács Imre. 40–49 (4): Prisztai Viktor.

6000 m. Lányok, nők (17, 17). 10–19 évesek (2): 1. Győri Dolli Diána. 20–29 (3): Relossa Princessa. 30–39 (5): Snajder Eszter. 40–49 (2): Táborosi Hajnalka. 50–59 (4): Bíróné Révész Erzsébet. 60-69 (1): Lehoczki Zsuzsa. Fiúk, férfiak. 10–19 (3): Szeljak Bálint. 20–29 (3): Sallai András. 30–39 (3): Ujszászi Zoltán. 40–49 (3): Kocsis Krisztián. 50–59 (3): Pekár Tibor. 60-69 (1): Kéki Sándor. +70 (1): Richter Ferenc.

9000 m (13, 19). Lányok, nők. 10–19 évesek (1): Gajdos Bernadett. 20–29 (1): Hegyi-Megyeri Mária. 30–39 (5): Zahorecz Betti. 40–49 (3): Kerényi Katalin. 50–59 (1): Pócsik Sándorné. 60-69 (2): Kutasiné Szabó Piroska. Fiúk, férfiak. 10–19 (1): Tímár Nándor. 20–29 (2): Molnár Ábel. 30–39 (6): Zahorecz Roland. 40–49 (4): Czesznak Zoltán. 50–59 (3): Kiss Zoltán. 60-69 (2): Kézdi Péter. +70 (1): Varga László.

Kéttusa (24, 28). 1000 m úszás, 6000 m futás. Lányok, nők. 10–19 évesek (1): Sztán Boglárka. 20–29 (1): Szilvási Dorottya. 30–39 (9): Ottlakán Orsolya. 40–49 (9): Latorcainé Póda Emese. 50–59 (2): Kelő Sára. 60-69 (2): Kárpáti Szilvia. Fiúk, férfiak. 10–19 évesek (1): Csamangó Bercel. 20-29 (4): Nyerges Áron. 30–39 (5): Ritók Lajos. 40–49 (13): Bereczki Szilárd. 50–59 (2): Medvegy István. 60-69 (1): Németh Attila. +70 (2): Labán Gábor.

Az összes eredmény versenyszámonként:

III Trianoni Emléktusa Eredmények 3 km futás

III Trianoni Emléktusa Eredmények 6 km futás

III Trianoni Emléktusa Eredmények 9 km futás

III Trianoni Emléktusa Eredmények Kéttusa végeredmény

III Trianoni Emléktusa Eredmények 1000 m úszás vihar miatt félbeszakadt eredményekkel

III Trianoni Emléktusa Eredmények 2000 m úszás vihar miatt félbeszakadt eredményekkel

Hír: