XLIV. Országos Gyermekbajnokság

Miskolc 2011 július 22-24.

Büszkék lehetünk Noémi eredményeire, amely tehetsége mellett kitartó munkájának, szülei odaadó segítségének és persze Zalán Csaba edzői munkájának is köszönhető.

Nagy Attila fotói

A nyári pihenő megkezdése előtt került megrendezésre a XLIV. Országos
Gyermekbajnokság Miskolcon. A rendezvény nagyságát jelzi, hogy az ország
56 egyesületet, 406 versenyzője nevezett a három napos megmérettetésre.
Nevezni előre megadott szintidők alapján lehetett, amit egyedül Nagy
Noémi teljesített az év során. Hasonlóan a nagy világversenyekhez, itt
is előfutamokat rendeztek, ez alapján a legjobb 8 időeredménnyel
rendelkező versenyző jutott a délutáni döntőkben. Noémi már az első
napon jelezte, hogy kitűnő formában van. 200 vegyesen 62 induló közül
2.37,77-el az 5. , 100 mellen 40 induló közül 1.21,80-al a 6. legjobb
idővel jutott a délutáni döntőbe. Valószínű a délelőtti két egyéni
csúcsa kicsit kivett az erejéből mert javítani rajtuk már nem tudott, de
így is hatalmas eredménynek könyvelhető el a vegyesen elért 6. , mellen
elért 8. helye. Másnap sajnos 100 pillangón és 200 mellen nem jutott
döntőbe, de mindkettő úszásnemben egyéni csúccsal szorult a 17. illetve
10. pozícióba. A kitűnő egyéni eredmények mellett, Noémi megszerezte
Szarvas város újkori úszósportja történetének első országos bajnoki
pontjait, amivel az 56 nevezett csapat közül 24 ponttal a 26. helyen
végzett a SZUSE!
Gratulálunk!

Hír: