Roland Matthes

Roland Matthes (Pößneck, NDK; 1950. november 17.) egykor az keletnémet színeiben induló úszó, négyszeres olimpiai bajnok, világbajnok és -rekorder.
Sportolói pályafutása
Roland Matthes a türingiai Pößneckben született. Már gyermekként kitunt eroteljes, sportolásra alkalmas testalkatával. Erfurtban Marlies Geisler-Grohe vezetése alatt készült a versenyekre. 18 évesen indult eloször olimpián, a mexikóvárosi nyári játékokon az egyesített német olimpiai csapat tagjaként 2 aranyérmet és egy ezüstöt nyert. Egymás után 4 európa-bajnoki és három világbajnoki aranyérmet gyujtött be, összesen 21 világrekordot állított fel. Három olimpián (1968, 1972 és 1976) vett részt, összesen nyolcszor ért el dobogós helyezést, ebbol négyszer elso helyen végzett. Matthes a keletnémet állam legnagyobb sportsztárjai közé tartozott. 1967 és 1975 között hét alkalommal választották meg az év sportolójának. 1981-ben bekerült az úszósport legnagyobb alakjai közé a floridai International Swimming Hall of Fame-be.

1970 és 1977 között sporttudományi tanulmányokat folytatott a potsdami egyetemen, ennek végén testnevelő-tanári diplomát szerzett. 1976-ban feleségül vette Kornelia Ender olimpiai bajnokot, ám házasságuk csak 1982-ig tartott. 1978-ban ismét beiratkozott a Jénai Egyetem orvosi karára, majd 1989-ben sikeres orvosi szakvizsgát tett. Jelenleg ortopédusként dolgozik a bajorországi Marktheidfelden.

Szerzett érmei:
Olimpiai játékok
Arany 1968 Mexikóváros 100 m hát
Arany 1968 Mexikóváros 200 m hát
Ezüst 1968 Mexikóváros 4×100 m vegyesváltó
Arany 1972 München 100 m hát
Arany 1972 München 200 m hát
Ezüst 1972 München 4×100 m vegyesváltó
Bronz 1972 München 4×100 m gyorsváltó
Bronz 1976 Montreal 100 m hát

Taxonomy upgrade extras: