Főoldal - hírek

2009 szeptember 12-én Orosházán rendezték meg a XXI. Nagy Sándor emlékversenyt, ahol egyesületünket 11 úszónk képviselte.

A versenyre 3 ország (Szerbia, Románia és Magyarország) 17 egyesületének 230 versenyzője érkezett Orosházára. A "Nagyok" ezúttal is hozták formájukat, de a többiek is szépen javítottak egyéni idejükön.

Íme a csapat (egy része) az edzővel, Zalán Csabával és az eredmények:

Vízilabdázóink 4 csapat részvételével Százhalombattán meghívásos tornán vettek részt


 A szarvasi csapatból a Tornán résztvevő játékosok:
Pintér Ferenc, Skorka Zsolt (kapusok)
Vecseri
László, Juhos Péter, Ludányi András, Kovács Gábor, Horváth Ádám, Hugyák
János, Lázár Viktor, Tari László, Czirbus Olivér, Szirony Zsolt, Pályi
Norbert, Sonkoly Tamás, Molnár Örs
…és aki most sem maradhatott itthon, a csapat törzsszurkolója: Kovács Gábor (Túró)

DR. REGELE KÁROLY EMLÉKVERSENY

GYULA, 2009.AUGUSZTUS 28-30.

Augusztus utolsó napjaiban Gyulán rendezték meg a XXXIX. Nyílt Országos Szenior Úszóbajnokságot,  a Dr. Regele Károly emléversenyt.
A verseny az országos úszóbajnokságok egyik legnagyobb szabású rendezvénye volt 495 versenyző, több mint 2000 nevezésével.

Egyesületünket Dr. Darida András, Demeter Péter, Klenk József, Klenk Józsefné, Dr. Molitórisz Pál és Somogyi Zsuzsa képviselte, a nemzetközieket is felvonultató mezőnyben. A háromnapos országos bajnokságon versenyzőinknek a következő dobogós helyeket sikerült megszerezniük: