Gyermek, Ifj. Úszó szakosztály

Megyei Diákolimpiai Úszóverseny

Békéscsaba, Árpád Fürdő 2012. február16.

Nagy Attila képi beszámolója ITT

Február 16-án került megrendezésre a Békés megyei Diákolimpiai selejtező, ahol a SZUSE versenyzői iskolájukat (Benka Gyula Ev- Ált. Isk.) képviselve próbálták kivívni az Országos Diákolimpiai Döntőbe való szereplés jogát. Az eredmények magukért beszélnek, a négy egyéni továbbjutó mellett az "A" kategóriás 4x50 méteres lány gyorsváltó is a  Hódmezővásárhelyi döntőbe úszta magát.

Az első helyezettek képviselik megyénket az országos döntőben.

Hír: 

Mikulás Kupa 2011.

 Békéscsaba 2011. 12.10.

Nagy Attila fotói

Gratulálunk! Büszkék vagyunk rátok.

 

 

December 10-én rendezte meg a Mikulás Kupát a Békéscsabai Előre Úszó Klub, 8 megyei egyesület 260 utánpótlás versenyzője mérte össze felkészültségét az Árpád Fürdő uszodájában, 50 méteres számokban.

A Szuse 6 fős kis létszámú csapattal vett részt, 22-szer rajtolt el, 18 alkalommal érmes eredmény született. 8 arany, 6 ezüst, 4 bronz  a mérlegünk.

Hír: 

V. Hód Kupa 2011. Hódmezővásárhely

     2011. November 19-20.

     Nagy Attila képei iTT

2011. november 19-20-án Gyarmati Dezső Sportuszodában zajlott az V. Hód Kupa

A Hód Úszó SE és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen rendezett viadalon 3 ország 29 egyesületének 496 úszója több mint 2600-szor rajtolt a 2 nap alatt

Hír: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Gyermek, Ifj. Úszó szakosztály csatornájára