Gyermek, Ifj. Úszó szakosztály

Tavaszváró Nemzetközi Úszóverseny

Tavaszváró Nemzetközi Úszóverseny

Hódmezővásárhely, 2013. március 8-10.

 

Nagy Attila fotói 1

Nagy Attila fotói 2

Hódmezővásárhelyen került megrendezésre 2013. március 8-10. között a hagyományos Tavaszváró Nemzetközi Úszóverseny. 

A 3 napos viadalon 2 ország 25 csapatának 344 versenyzője vett részt.

A SZUSE csapata remekül szerepelt a versenyen: 4 arany, 3 ezüst és 1 bronzérmet szerezve az éremtáblázat 13  helyén végzett. Kiváló eredmény ez a betegségektől megtizedelt, mindössze 4 fős csapattól.

Hír: 

Országos Úszó Diákolimpia

Budapest, Császár-Komjádi Uszoda

2013. március 2-3.

Nagy Attila fényképei

A verseny jegyzőkönyvei:

3. kcs. B kat.

2. kcs.

4. kcs. A kat.

Március első hétvégéjén rendezték meg az Országos Diákolimpiai Döntőket Budapesten a Komjádi Béla Uszodában.Korosztályonként a megyei legjobb egyéni versenyzők, valamint a legjobb váltócsapatok jutottak ki a megyei döntőkről.
 
A szombati versenyen azok a versenyzők indulhattak, akik versenyzési engedéllyel nem rendelkeznek úszás sportágban ők a " B " kategóriás indulók.

Hír: 

V. TYR Kupa nemzetközi úszóverseny

TYR Kupa

Hódmezővásárhely, 2012.február 2-3.

Nagy Attila fotói

További fotók

A Szegedi Úszó Egyesület hagyományaihoz híven, idén ismét Hódmezővásárhelyen rendezte meg az V. TYR Kupa nemzetközi úszóversenyét. A kétnapos viadalon 50-100-200 méteres versenyszámokban mérhették össze  a versenyzők pillanatnyi edzettségi állapotukat.

A szarvasi fiatalok csak az első napon vettek részt a versenyen. Így is elég sok szép eredmény született, mintha csak egy kétnapos eredménylistát kellene most felsorolni... Gratulálunk Nekik!

 

Hír: 

Diákolimpia Megyei Döntő "B"

Békéscsaba, 2013. február 1.
 
Diákolimpia Megyei Döntő 
 
"B" kategória III. és IV. kcs
 
 
Február elsején rendezték a "B"  kategóriás megyei diákolimpia selejtezőjét Békéscsabán. Az első helyezettek jutnak ki az országos döntőre, ami március első hétvégéjén lesz Budapesten. Városunkból a "benkások" vettek részt a legnagyobb létszámban, ahol az egyéni győztesek mellett, minkét váltócsapatuk is a döntőbe jutott.
Gratulálunk nekik!
 
 
100 m gyors
III. k.cs.

Hír: 

I. Tóth Károly Emlékverseny

I. Tóth Károly meghívásos úszóverseny

Mezőtúr , 2012. 01.12.

Nagy Attila fotói

további fotók

és még további képek ...

Január 12-én került megrendezésre az  I. Tóth Károly emlékverseny Mezőtúron.

A meghívott egyesületek közül  Gyomaendrőd, Martfű, Orosháza, Tiszaföldvár,Gyöngyös, Szarvas és Szolnok csapata fogadta el a meghívást, így a két mezőtúri csapattal kiegészülve (Mezőtúri Triatlon és Mezőtúri Úszó Szakosztály ) közel  170 versenyző mérhette össze tudását . A nevezések száma meghaladta az 500-at.

50 méteres számokban mérték össze tudásukat a versenyzők, ahol az első 3 helyezetten kívül a 4. 5. 6. helyezett is emlékéremben részesült.

Hír: 

Diákolimpia Megyei Döntő

Békéscsaba, 2012.12.12.

Diákolimpia Megyei Döntő

 I. II. kcs
és
 „A” kategória  III. IV. V VI. kcs.
 
 
 
 
December 12-én került megrendezésre a Diákolimpia megyei döntő Békéscsabán. A versenyen az I.-II. korcsoport és a III.-IV.-V.-VI. korcsoport "A" kategóriás versenyzői vettek részt a versenyen saját iskolájukat képviselve. Minden megyéből csak az egyéni első helyezettek, valamint az első helyezett váltók jutnak be az Országos Diákolimpiai Döntőbe.

Hír: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Gyermek, Ifj. Úszó szakosztály csatornájára